
A következő rövid bejegyzésünkben a hajbeültetés utáni teendőkről ejtünk pár szót, ugyanis a beavatkozás után néhány dologra oda kell figyelni, hogy a beültetett hajszálak semmiképp se essenek ki, és a fejbőr megfelelően tudjon gyógyulni.
A beültetés után előfordulhat, hogy a fejbőr viszketni kezd. Ez ugyan a normális gyógyulási folyamat része, de tilos megvakarni a beültetett területet. Kapargatni és vakarni szintén nem szabad, mivel a beültetett hajszálak sérülhetnek, sőt ki is eshetnek.
Oda kell figyelni továbbá arra is, hogy a fizikai behatásokat kerüljük.Igyekezzünk nem beütni a fejünket sehova, a pulóvert óvatosan vegyük fel, a szék támlájához, a kocsi üléséhez vagy párnához ne érjen a fejünk. Ez szintén azért fontos, hogy ne mozogjanak ki a beültetett hajszálak. A meleg sapkát és a bukósisakot is kerülni kell még két hétig.
Ha lehetséges, a hajbeültetés után maradjon otthon minimum három napot. A negyedik nap, ha már begyógyultak a graftok, akkor elmehet otthonról, de még ekkor is érdemes kerülni a tömeges rendezvényeket pl. koncerteket, meccseket. Érdemes legalább egy hetet várni az ilyen jellegű események látogatásával.
Figyelnie kell továbbá arra, hogy betartsa az orvos utasításait. 1 hétig ne dohányozzon, ne fogyasszon alkohol, kávét, fekete teát, szénsavas italokat, ne egyen túl csípős vagy fűszeres ételeket. Ebben az egy hétben ne végezzen nehéz fizikai munkát, ne sportoljon aktívan és a fodrászati kezeléseket is kerülje. A hajbeültetés utáni hónapban nem szabad szoláriumba vagy szaunába mennie, és az úszást is kerülni kell, valamint ne tartózkodjon a tűző napon huzamosabb ideig. Ha bármilyen panasza van, keresse fel klinikánkat!
Minőségi hajbeültetés csak a HIMG hajbeültetési klinikától!