A magyar oktatási rendszernek kvázi beletörött a
bicskája az Y-generációba. A mai srácokat már nem villanyozza fel Petőfi hősies
halála, sem pedig József Attila öngyilkosságba menekülése. Számukra mindkét
hozzáállás érthetetlen és élhetetlen, ugyanakkor más példát, jó példát nem
igazán sodor eléjük a közoktatás.
Sok kortárs költő kifejezetten az oktatási
rendszert vádolja azzal, hogy a költőket egyfajta önsorsrontó lúzerként
állítják be. Így aztán nem csoda, hogy ha egy költő betéved egy iskolai
előadásra, a nebulók egészen megrökönyödnek attól, hogy egy igazi, hús-vér,
nagyon is élő, sőt, kifejezetten laza, jó kedélyű fickó áll előttük, aki
mellőzi a pátoszt, sőt, nem átall a szlengből átvett kifejezéseket használni
műveiben.
Király Levente, a Magvető Kiadó szerkesztője szerint a fiatalok esetében
a költészet helyét javarészt a zene vette át, ugyanakkor ösztönös igényük a
lírára tagadhatatlan. Valószínűleg a Kispál és a borz tagjai tiltakoznának az
ellen, hogy dalszövegeiket versként aposztrofáljuk, mégis a hallgatók
többségének ezek igenis versek, és a zenekar példátlan népszerűsége
valószínűleg pont ennek köszönhető.
Ahogy a hippikorszak is kiforrta magából a
költő-dalszövegíróit, úgy a mai kortárs költők is előbb-utóbb utat találnak a
közönséghez. Tény, hogy verseskötetet kiadni nem feltétlenül nyereséges
vállalkozás, hiszen a regények iránt jóval nagyobb a kereslet, mégis vannak
kivételek. Varró Dániel, Tóth Krisztina kötetei nagyon népszerűek, és
folyamatos rájuk a kereslet.
Kovács Rhewa Andrea
