Amikor ezt a feliratot látjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez a termék az Egyesült Államokból származik. Bár az is igaz, hogy a Jack Daniels whiskey nem szorul bemutatásra, hiszen ez az egyik legnépszerűbb márka szerte a világon. Ebben az esetben kimondottan igaz, hogy prémiumminőséget vásárolhatunk elérhető áron.
Tökéletesen alkalmas arra, hogy beszerezzünk olykor orrhonra egy-egy üveggel, hogy legyen mit kortyolgatni a különféle alkalmakkor, vagy ha a kedvünk éppen úgy tartja, egy fárasztó nap után.
A rendezvényeken is elég közkedvelt, mint például a lakodalmak, fesztiválok során. Minél idősebb, annál értékesebbé válik a whiskey az évek során. Persze nem mindegy, hogy milyen körülmények között tárolják az adott italt.
A tölgyfahordó meghatározza az aromáját, amit olykor ki szoktak égetni. Ezzel az eljárással egészen egyedi, karamellás, füstös íz-világ érhető el. Akik igazi ínyencek, azok kipróbálhatják az ízesített whiskey változatokat is, mint például a mézest vagy a vaníliás fajtát. Ez szintén megtalálható a Jack Daniels repertoárjában.