Mik tartoznak a munkavédelembe?

Lényeges a munkavédelem

Lényeges a munkavédelem

A címben feltett kérdésre ugyan egyértelműen hangzik a válasz, mégis ha megpróbáljuk megfogalmazni, akkor sokan problémába ütközhetünk.

Ez nem is csoda, hiszen a munkavédelem igazán összetett dolog és sok minden tartozhat bele. Ez általában attól függ, hogy milyen jellegű tevékenységet folytat a cég, de vannak olyan rendelkezések és szabályozások, amelyek mindenkire egyaránt érvényesek függetlenül attól, hogy milyen munka folyik az épületben.

Mint ahogy minden területnek, ennek a témának is akadnak szakértői, az egyik csapat pedig össze is gyűjtött a honlapján minden olyan témát, ami a munkavédelem által érintett.

Ez már egy jó kiindulási alap lehet ahhoz, hogy nagyjából átlássuk, miről is beszélünk, amikor ezt a fogalmat említjük. Ezek közé tartozik a tűzvédelem, az érintésvédelem, valamint az ezzel járó kimentési tervek készítése is. A munkavédelem egy speciálisabb területe a HACCP, ami az élelmiszeriparban tevékenykedő cégek esetén fontos. Ezeken kívül is még sok más van, így megér egy kattintást.

Print Friendly, PDF & Email