Bármilyen weboldal, de webáruház esetében is alapfeltétel egy domain név regisztrációja. Tehát ha webáruház üzemeltetése mellett döntünk a webáruház készítési feltételek egyike, hogy találjunk egy megfelelő domain nevet, ami lehetőleg utaljon cégünkre vagy tevékenységére.
Ebből következik a másik feltétel, hogy csak vállalkozás keretein belül működhet webáruház. Természetesen tárhelyre is szükségünk lesz. Javasolt keresni egy webáruház készítéssel foglalkozó céget, ami segít eligazodni, abban mi mindenre lesz szükségünk ahhoz, hogy beindítsuk webáruházunkat.
Például segít abban, hogy az elérni kívánt vásárlói kör számára milyen színvilág az optimális, amivel felöltöztetjük majd webshopunkat, milyen legyen a logónk, amivel majd azonosítani fogják portálunkat, a neten, vagy akár a Facebookon, ami t egy banneren is meg tudunk jeleníteni. De minden általunk felvitt termék fotójába is beépíthető, akár vízjelként is megvédve attól, hogy bárki a saját céljaira is felhasználhassa.
Nem tartozik szorosan a webáruház készítési feltételek közé, de az üzemeltetés alapfeltétele a korrekt Általános Szerződési Feltételek, azaz úgynevezett ÁSZF-nek a megjelenítése az oldalon – amit ma már PDF formában is letölthetővé kell tenni a vásárló számára – ehhez nem árt tisztában lenni az aktuális jogszabályokkal, a megfelelő garanciális feltételekkel.