Irodalom

Ne temesd a magyar verset! 1. rész

2014-08-12
József Attila
József Attila

Mondhatni a nagy költőkultuszok kora lejárt. Petőfi Sándor talán még hősként funkcionálhat,
de József Attila a mai kamaszok szemében már inkább számít lúzernek, mint hős
költőnek, ennek ellenére a gyerekek pozitív viszonyban vannak versekkel.

A csökkenő könyveladások ellenére a költészet ma is megtalálja az utat leendő olvasóihoz. A
vers mondhatni trendi műfaj, de már nem kizárólagosan a hagyományos úton jut el
a közönségéhez. Az interneten akár legális letölthető formátumban olvashatók,
de szép számmal akad olyan kortárs zenész is, aki megzenésítve adja elő az
ismert verseket, melyek a Youtube-on is elérhetővé válnak.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a költészet köszöni szépen, de jól
van. Szerinte nem csak, hogy szívesen olvasnak a gyerekek verseket, de maguk is
sokszor adják tanújelét a líra iránti vonzalmuknak. „ Az 5-6 osztályosok
legszívesebben mindent verses formában írnának meg, alig tudjuk őket erről
leszoktatni.”

Az internetes versoldalakon, például a kiemelkedően népszerű dokk.hu-n az az érdekes jelenség figyelhető
meg, a neves költők versei mellett az amatőr költőknek is jut hely és lehetőség
publikálni. Elég jellemző motívum lett, hogy elmosódnak a határok az író/költő
és az olvasó között. Arató szerint a vers olvasásának és „művelésének” is
kialakult egy aktív, online közössége. A dokk.hu a publikáció mellett
visszajelzést is ad a kezdő versíróknak, hiszen minden oda feltöltött verset
besorolnak a maradan-dokk vagy a mulan-dokk kategóriába.

Kovács Rhewa Andrea

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás