Magyar népi íróink

Magyar népi írók

Magyar népi írók

A népi írók kifejezés, illetve maga az eszme, a 20. elején (a húszas, harmincas években) született meg. Nagyon sok író alkalmazta ezt a művészeti áramlatot az írásai során, amikor élete egyes szakasza került megvilágításra. Tehát, leginkább önmeghatározásra használták ezt az ideológiát, aminek keretében, úgymond kritikus szemmel nézték az úri társadalmat, illetve azt a népességet, amelyik jó módban élt az akkori időkben. Műveikben a szegény sorsban élő társadalmat mutatták be és jellemezték, ezeknek az embereknek az életéből merítettek ihletet az alkotásaik során.

Fontos letisztázni azt is, hogy a népi írók csoportjába nem a népiesen író, népies stílusú írók tartoztak, hanem a művek tartalma határozta meg, az ebbe a csoportba történő tartozást. Ezek az írók lírai stílusban munkálkodtak, tehát nem feltétlenül arra a népiesnek mondható irányzatra kell gondolni, amelyik Móricz Zsigmond műveiben merül fel. Munkásságukban általános témaként szerepelt a magyarság egyik legfőbb problémája, azaz a trianoni szétszakítottság, az elmaradottság, a földi munkával foglalkozó réteg nyomora és keserű élete. T

ehát, ha népi írókról beszélünk, elsősorban Tamási Áron, József Attila, Illyés Gyula, Szabó Pál, Gombos Gyula, Erdélyi József, Veres Péter, Kodolányi János munkásságára kell gondolnunk. Közöttük néhányan a mozgalom jeles képviselői, úgymond iránymutatói is voltak. Féja Géza egy tanulmányában a népi mozgalom, illetve a népi írók elődjeként tekint Petőfi Sándorra, Ady Endrére és Szabó Dezsőre is.

Print Friendly, PDF & Email