Webáruház

Gyerekruha nagymennyiségben, előrelátó szülőknek

2016-11-13
Gyerekruha nagytételben
Gyerekruha nagy tételben

A gyerekek imádnak mocskosak lenni. Lehet, hogy ez a kijelentés így picit erős, de mindig sikerül nekik valahogy összepiszkolniuk magukat, az biztos és még sokszor büszkék is arra, amit összehoztak. Elég egy kocka csoki, anya egyik kedvenc kozmetikuma, egy kis narancslé vagy bármilyen írószer a kezükbe kerüljön és a gyerekruha pár perc múlva már mehet is a szennyes kosárba.

Éppen ezért, gyerekruha esetében nincs olyan, hogy sok, hiszen olykor naponta négyszer-ötször is át kell öltöztetni a lurkókat. Szinte mindegy is, hogy hány éves a kicsi, mert minden korosztálynak megvannak a maga trükkjei, amivel elkápráztathatják anyut és aput.

A legkisebbek büfivel és különböző állagú végtermékekkel tudnak betenni a ruháknak, a totyogó, mászó babákat a kíváncsiságuk teszi gyerekruha pusztítóvá, a nagyobbacskák pedig főként a játszótérnek és a kalandvágynak köszönhetően igényelnek több rend átöltözést. Szerencsére gyerekruha ma már könnyen beszerezhető, akár az internetről is, így mindenre fel lehet készülni.

Hasonló cikkek

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás